.

 

SZÜLINAP

 

 Vargánya Kálmán gondolt egy nagyot, mégpedig azt, hogy nagy társaságot hív össze a szülinapi ünnepségére. Galóca Pujun és Pappsapka Józsin kívül még sok barátját, rokonát, ismerősét szerette volna ebben a társaságban üdvözölni. Így hát szétküldte a szülinapi meghívókat a közeli erdőkbe és a távoli mezőkre. Reményei szerint eső is várható volt, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy szép számban jelenjenek meg a köszöntők, ugyanis száraz időben elő sem bújtak volna rejtekhelyükről a meghívottak.    

   Susujkáék közül egyedül Téglavörös Zolit hívta meg, aki bár nem az erdőben lakott mint a Vargánya család, mégis kiérdemelte, hogy megismerjék minél többen. Nem azért mert olyan szép és szeretetre méltó, hanem inkább azért, mert mérges természete miatt inkább kerülni kellene. És nemcsak őt, hanem Barna testvérét és Kerti rokonát is. Ugyanis már többször szereztek kellemetlenséget azoknak, akik  nem ismerték őket, és tudatlanságból barátkozni próbáltak velük.

   Galócáék közül sokan kaptak meghívót. Az alig felcseperedett kis, törékenytestű Selyemgomba nagyon meglepődött, hogy őt is meghívták, pedig még gallérja sincs. Mikor a kiadós nyári eső elállt, félretolta feje fölül a hatalmas tölgyfalapit ami alatt addig meghúzódott, megigazgatta selymes kis szürke kalapját, és azon gondolkozott, hogy ebben a latyakos sárban miként fog eljutni a buliba. Mert bizony a napokig tartó eső feláztatta az erdő agyagos talaját, és ember legyen az a gomba, amelyik gólyaláb nélkül el nem sűlyed a sárban. Golyalábakat nem talált a közelben, ám szerencséje volt, mert tőle nem messze két gyönyörű, magasranőtt Őzlábat pillantott meg, akik kinyitott,pettyes esernyőikkel  szintén az ünnepségre igyekeztek. Megkapaszkodott ezek gyűrűiben, és így hármasban ereszkedtek lefele a megdúzzadt csermely mentén. Igaz, hogy Őzlábék törzsén a gyűrűk el-el mozdultak, de Selyemgombának így is sikerült elérnie Vargányáékhoz anélkül, hogy szépen kitisztított bocskorcipője összesározódott volna.

   Mikor megérkezett illedelmesen köszönt, szétnézett,és meglepetésére igen sok rokonát ismerte fel az egybegyültek között. Hamar felfedezte kedves unokatestvérét, a mindig Piruló Galócát, aki szerényen húzódott meg egy bokor alatt barnás,rózsaszínes kalapjával, amit halványbarna pikkelyek díszítettek. Arról is rá lehettt ismerni, hogy megdúzzadt lábán mindig vöröses foltok jelentkeztek, és ha valaki megtapogatta azonnal elpirult. Nem úgy mint a hozzá hasonló, de bolondos rokona aki Párducnak öltözött, és aki sohasem pirult el barna, fehérpettyes kalapja alatt.  Ki gondolta volna, hogy veszélyes teremtés, és meggyűlhet annak a baja, aki ,,vele egy tányérból cseresznyézik”. De Vargánya Kálmán minden vendégét jól ismeri, és be is mutatja őket egymásnak éppen azért, hogy a jókat, akiket mindenki szeret meg lehessen külömböztetni a rosszaktól, akik csak kellemetlenséget okozhatnak.

   Gyilkos Galóca álruhában érkezett: halványzöld kalap, fehér gallér, alatta zöldes-kígyóbőrmintás, karcsú fehér törzs és ehhez illő fehér bocskorcipő. A halált okozó mérget magába rejtette. Ennek ellenére sokan felismerik,de rá se néznek, mások rúgnak egyet belé, hogy még repül. Sajnos vannak olyanok is, akiket megtéveszt az álruha, és akkor következik be a nagy baj, a menthetetlen, a gyógyíthatatlan, amin már nem lehet segíteni. Ezért aztán Vargánya nyomatékosan felhívja minden kedves vendégének a figyelmét, hogy jól jegyezzék meg az álruhás méregkeverő Gyilkos minden jellemvonását, nehogy valakivel összetévesszék, és ne közeledjenek hozzá. Hadd maradjon magára, és pusztuljon el saját mérgétől.

   Pöfetegék nem jöttek el az ünnepségre. Ők otthon maradtak, csak magukban pöfögtek, pufogtak, mert nem kaptak meghívót a szülinapra, pedig ők igazán ártatlanok. Az is igaz egyrészt, hogy nem illenek be ebbe a társaságba hiszen még sapkájuk sincs, nemhogy kalapjuk legyen, másrészt mert mindenki fél attól, hogy Pöfike elszellenti magát mint egy ló és akkor vége a mulatságnak.

   Rókáékat meghívták ugyan, de ők sem jöttek el a nagy napra. A család csak a ciheresből leste, ki halad el előttük a Vargányáék erdőszéli tanyája felé. Sárgák lettek az irígységtől, mikor látták a csinos, cicomáskalapú vendégeket, míg ők –az igazat megvallva- elég formátlanok, sőt ráncosak is. Kiváltképp Légyölő Galócánét irigyelték, aki hatalmas, pirosszínű fehérpettyes kalappal, nagy fodros gallérral, dölyfösen menetelt  sárgaöltözetű császári rokona oldalán. Össze is súgtak, és megállapították, hogy ez bizony bolondos teremtés. Császár Galócának is piros kalapja volt, de pettyek nélkül, és nem volt mezitláb, hanem szép fehér bocskort viselt. Magával vitte a kisfiát is, aki még alig bujt ki a tojáshéjból. Császár Galócát mindenki becsülte és szerette jóságáért, sokan ismerték messze földön, még a római császár is.

   Az ünnepségre hivatalosak lettek volna Kucsmáék is a cseh rokonukkal együtt, de ők már tavasszal elbújtak valahol az erdőben, és majd csak jövő áprilisban jönnek újra elő. Így aztán üres hassal maradtak. A meghívottak közül csak ők viseltek volna kucsmát a kalap helyett, és azt sem tudta volna mindegyikük levenni. A meghívót egy vallásos, de inkább szektás  távoli rokonuknak, Papsapkának adták át, aki  kucsma helyett egy nagy, vörösesbarna redős fejfedőt viselt. Erről kapta a nevét is. Általában nem kívánatos személy az asztalnál, de vannak vidékek, ahol szívesen látják mindamellett, hogy csak kívülről mutatós, de belül üres.

   A szemérmetlen Szömörcsög viszont nem kapott meghívót, bár neki is kucsmaszerű kalapja van, de olyan büdös, hogy a többi vendég csak gázálarcban tudta volna elviselni a közelségét. Nem beszélve a sok légyről, amik állandóan szutykos kalapja körül nyüzsögnek, és amik bepiszkították volna az ünnepi asztalt. Így Szömörcsög egyedül maradt az erdőben, és bánatában egy kissé lekonyult, mert bizony-bizony neki is jól fogott volna valami itóka. Nem hiába mondogatják róla, hogy olyan a teste, mint a szivacs. Szeretett volna találkozni a kis karcsú Selyemgombával is, akihez különös módon vonzódik, és ezen alkalommal szeretett vona rá mélyebb benyomást gyakorolni. De ez van, ezt kell tudomásul vennie. Üljön le a tojásaira, illetve a boszorkánytojásokra, és hallgasson.

   Szegfűgombáék egyik csoportja a mezőről indult a bulira. Kikandikáltak a még nedves fű közül arra vigyázva, nehogy közéjük keverdjen valami Parlagi Tölcsér, mert az megmérgezné az egész ünnepi társaságot. Karcsú termetük és szívós természetük könnyen átsegítette őket a bogáncsos útszakaszokon is. A nyári nap sugarai nemsokára megszárították a füves útat, így sikerült épségben megőrizniük zsemleszínű kis kúpos kalapjukat és az alatta levő laza frizurát. Csak Szegfű mamának borzolódott össze egy kicsit a virágsziromként felbodorított haja, de Vargánya Kálmánt ez egyáltalán nem zavarta. Bár sokan voltak, nekik a fű között terítettek egy kis asztalt, mert apró termetük miatt kis helyen is elférnek a jó gombák.

   Úgy látszik az ünnepelt kedveli a virágokat, mert Kénvirágékat is meginvitálta, akik most egy sarokba állított fatuskón csokorba szedve díszelegnek rikítóan sárga öltözetükben, amit  már messziről meglát a vak is. Azt viszont kevesen veszik észre, hogy a sárga kalap bélése szürkészöld, ami bizonyára nem jó jel, mert a jobb érzésű meghívottak pont e miatt nem tartják velük a kapcsolatot. Inkább a társaság rosszindulatú, mérges, bolondos tagjai fogadják őket maguk közé, akikkel közösen azt fontolgatják, hogyan lehetne minél jobban ártani a gombákat különösen szerető embereknek.

   A szülinapi meghívásnak eleget tett a Galambgomba család is. Kiválasztották maguknak a leghosszabb asztalt, mert olyan szép számban jöttek el az ünnepségre, hogy egy kisebbnél el sem fértek volna. Eljöttek Kékhátúék, Dióízűék, a Nagy Piros, Varaszöld, Földtoló és sokan mások. Nagyrészük szeretetre méltó, akikről mindenkinek jó véleménye van, viszont itt is érvényesül a közmondás, hogy nincsen búza konkoly nélkül, és Galambgombáék között is ismerünk olyant aki csípős megjegyzései miatt elviselhetetlen, sőt egyikük –egy rikítóan piros kalapú- rosszullétet, valóságos hányingert kelt az emberben. Ettől mindenkinek kellene óvakodnia, súgta  a többi vendég fülébe bizalmasan Vargánya Kálmán.

    Vargányáék általában vastag, kissé begöngyöltszélű, többnyire barna színű kalapot hordanak, ami sűrű, csövesen szivacsos réteggel van bélelve. Mind kemény testalkatúak, tömöttek és pocakosak, hasasok. Ezért a székelyföldön Medvének keresztelték el őket. Nagyon rokonszenvesek és ismertek nemcsak itthon, hanem idegen országokban is. E miatt aztán  sokan vándorolnak külföldre, főleg Olaszba és Franciaországba, ahol előkelő vendéglőkben kerülnek híres emberek társaságába. Egyikük-másikuk mégis hazatér, de már nem a szülőhelyükre jutnak, hanem általában pizzás éttermekben lelnek menedéket, ahol az ínyencségeket kedvelő emberek nagy szeretettel fogadják körükbe őket.

   Már javában folyt a mulatozás, mikor az egyik bokorból előbujt egy meztelen meghívott, akinek a bőre az esti hűvös széltől tiszta lilára színeződött. A mulatozók elámultak a látványtól, egyesek szörnyűlködtek, mások kuncogtak magukban. De ez nem zavarta az új vendéget, aki a nudisták szemérmetlen természetességével megbiccentette lila kalapját, és bemutatkozott: Pereszke Lilla vagyok. Akkor jött rá a társaság, hogy ez a kellemes megjelenésű ífjú hölgy  tulajdonképpen jó családból való, akiket sokan szeretnek, és egyre többen becsülnek meg.

    A Pereszke családnak van egy kiközösített tagja is, egy szürke teremtés, akit Tölcsérék fogadtak be, és át is keresztelték saját nevükre. Tölcsérék őrvendtek, hogy egy ilyen robosztus taggal bővült a család, és már azt sem bánták, hogy Szürke Tölcsér túl erős sprayt használ, amiért a finnyás emberek undorodnak tőle. Bár tudományos berkekben mindenki Tölcsérként emlegeti, a régi ismerősök, jó barátok még mindig Pereszkének szólítják, és nagy szeretettel övezik körül.

   Tölcsérék között van egy igen furcsa, rókavörös színű alak. Színe miatt már többször összetévesztették Rókáékkal. Ő most egy korhadt fatörzsbe kapaszkodva az elemlámpájával bajlódik, és nagyon mérges, mert kimerült az elem, az olajos mécsesét is otthon felejtette, s így nem tudja bizonyítani a hitetlenkedőknek, hogy ö a Világító.

   Csiperkéék is itt vannak. Ők az eső után azonnal elindultak, és elsőként érkeztek. Vargánya nem kellett bemutassa őket, mert a társaságból már mindenki ismerte Csiperkééket. Talán Sárgulóval nem találkoztak még, de nincs mit sajnálni, mert ő legtöbbször csak kellemetlenkedik. Csiperkéék fehér kalapjaikat mind ugyanabban a kalapszalonban csináltatták, ahol sajnos csak olyan bélésanyag volt, ami idővel változtatja a színét. Így aztán az idősebbek kalapjában a kezdeti rózsaszínből csúnya, sötétbarna, feketés kalapbélés lesz. Ruhájukat is mind  egy szabó készítette, többnyire fehér, nemezes anyagból amire kivétel nélkül gallért tett, néha kettőt is. Csak Erdei Csiperke és Fenyves rokona varratott magának tejeskávébarna öltönyt az erdei szabónál, és csináltatott hasonló színű kalapot, de ehhez sem kaptak más bélésanyagot, mint a színeváltót. Csiperkéék mindenütt ott vannak, erdőn, mezőn, kertben, parkokban, de nemcsak itt találkozhatunk velük, hanem a piacon, bevásárlóközpontokban is láthatja őket az ember, ahol kitisztított, fehér, városi ruhájukban jelennek meg. Csak kalapjuk karimáját göngyölik be nagyon, nehogy kilátszodjon a rossz minőségű bélésanyag. Általában Laskáékkal együtt járnak a piacra és az üzletekbe.

   Már későre járt, szinte befejeződött a buli, mikor nagy lihegve megérkezett Laska. Majdnem lekéste ezt a nagy eseményt. Bocsánatot is kért Vargányától a kései érkezésért. Elmagyarázta, hogy ő a népes, családi faház legfelső emeletén lakik, elromlott a lift, és sokat kellett várni amíg megjavították. Ráadásul a lába is nagyon rövid, amivel bizony nem lehet sietni.

   Ezt aztán  már nem bírta szó nélkül hagyni Géva asszony, aki szintén többemeletes,  zsúfolt házban lakik, ahol a lift is korhadó félben van. Ő is rövidlábú, mégis elért időben, sőt azt szerette volna , ha Vargánya hamarabb rendezi a szülinapot , mert akkor üdébben köszönthette volna az ünnepeltet, de -szó közöttünk maradjon- így is nagyon jól mutatott kénsárga, fodros szoknyájában. Aminek széleire még egy halványabb, fehéres paszpolt is varázsolt a természet szabója.

   Az egybegyült társaság ünnepelt, vígadott, mindenki jól érezte magát. Volt ott étel, ital, ropogós barna Kenyér és vörös Nedű. Csak egy vendég kesergett a falevelek közé lapulva. Nemhiába nevezték Keserűnek. Mindig könnyezett, ha valaki megbántotta. A furcsa az, hogy ezek a könnycseppek nem sósak, hanem csípősek, és nem kristálytiszták, hanem tejszerűek. Az is lehet, hogy azért kesereg, mert fehér keménykalapja egy kicsit összepiszkolódott, és helyenként berepedezedett. Ez viszont senkit sem gátolt meg abban, hogy szeressék és kedveljék, éppen a keserűsége miatt. Keserű éltrajzírója, a svédországi Veress Magda így fejezi ki iránta érzett tiszteletét : ,, Ha megkérdeznék e sorok íróját, melyik az a gomba amelynek kedvéért az összes többiről lemondana, azt válaszolná…, hogy ez. Aromás, kesernyés ízével valóban egyedülálló…”. Keserű unokatestvérét, a Pelyhest nem hívta meg Vargánya, mert sokak szerint egy nagy ,, disznó”. Mérgesen csípős megjegyzéseiért nem mindenki tudja elviselni, és mindig rossz közérzetet kelt a társaságban.

   A meghívottak között volt egy doktor is, aki minden betegséget képes meggyógyítani. Főleg Kínában, Malajziában, Japánban ért el igen szép eredményeket a rákkutatás terén. Szikár, görcsös törzsét Pecsétviasz színű, fényes, fehérkarimás, félrecsapott kalap fedi. A kalap bélése is fehér, a doktori státusznak megfelelően. Recepjeit Ganoderma vagy   Ling-zhi álnéven írja alá és sohasem felejti el lepecsételni. Most a saját receptje szerint készített kávét és teát hozott Vargányának ajándékba. Ehhez fűzte az ,,Isten éltessen sokáig” hagyományos szülinapi jókívánságot.

   Ebből a buliból helyszűke miatt kimaradtak Tinóruék, a közeli rokonok. Nem voltak ott Tintáék, Csigáék, Tőkéék, Tuskóék, Fülőkéék és még sokan mások. Nekik az ünnepelt mgigérte, hogy majd névnapjára rendez egy másik murit, amire csak őket hívja meg. Az érintettek megértették és, bár hümmögve, tudomásul vették Vargánya Kálmán érvelését. Mindenki nyugodtan otthon maradt, és végezte tovább a dolgát erdőn, mezőn, gyümölcsösökben, kertekben, türelemmel várva a beigért meghívót. Egyesek, a jobbindulatúak közül, pedig arra gondoltak, hogy ők is rendezhetnének egy-egy bulit, és meghívhatnák az őket szerető embereket…. KOSARAS bálra.

 

 

                   E sorokat nagy szeretettel írta saját maga és gombásztársai   szórakoztatására 

                                           Málnási András    Marosvásárhelyen, Kr.u. 2007-ben 

                                                                                                                                                                                                                             

 

vissza